Albert Camus: A pestis
J. J. Rousseau: Társadalmi szerződés
Nézem
House M.D. - 6. évad
CSI: NY - 5. évad
Lie to Me - 2. évad
Monk - 3. évad
Legutóbb néztem
Macskafogó 2
Se7en
Up!
Magvak
Rachel Hurd-Wood Web
Vézna, szánalmas figura, én. Én, én.
Íráskényszerem van és nem tudok írni. Szeretethiányom van és csak a gyűlöletet hallom meg. Az optimizmust akarom gyakorolni és mindenhol esőfelhőket gyanítok.
Azt hiszem, rájöttem, hogy mi a fenét kezd az ember az agya maradék 90%-val. Hát ezt. Összezavarja önmagát és másokat, keres egy bolhát és szépen elefántot nevelget belőle, akar egyet, tesz mást - vagyis tökéletes, kifogásolhatatlan minőségű ellentmondást készít. Erre kell ez a kilencvenszázalék. Meg persze vannak azok a szánalmas, orvosi esetek, amelyeknél ennél több százalékról van szó.
Egy ember nem értheti meg az embereket, se önmagát, se senkit mást. Tehát kérdem tőletek, kétéltűek, macskák és papucsállatkák, van még esély a számunkra?
...vagyis továbbadós dolog Remustól. Olyan szavak, amik az elmúlt 10 évemet jellemzik. Ez érdekes, tekintettel arra, hogy 10 évvel ezelőtt 8 éves voltam és a második osztály padját koptattam. Nahakkor, többé-kevésbé kronológikus sorrendben...
4-es Általános Iskola, Harry Potter, farsangok, sárga bicikli, Dirty Dancing, Roxfort, Gyűrűk Ura, Sam Gamgee, trefort.hu, Arwi, Schindler Listája, történelem, Pop Emil tanárúr, Pipogyusz, fórum, römi, Sárpatak, kosárlabda, Bon Jovi, Félsziget, Budapest, Varázslatos Tábor(ok), Dosztojevszkij, műkorcsolya, Oroszország, Balaton, Jack Sparrow, Én, Bagolykő, Bryan Adams-koncert, könyvek, rajzolás, középiskola, Emese, logika, House, tesók, Holt Költők Társasága, Keating, Charlie, Heti Hetes, szivárvány, nyomozók, musical, tél, tea, István a király, pusztai farkas, London, Joker, Zoli...
Továbbadni meg... nagyjából mindenki megkapta már. De Tanja tudtommal nem. :)
És akkor kaptok egy videót is, ha már végre blogolok...
A megtorlás legerősebb hulláma 1849. október 6-án kezdődött. Ezen a
napon végezték ki Pesten gróf Batthyány Lajos miniszterelnököt és
Fekete Imre gerillaszázadost. Pécsett Vertike Gábort és Szilva Jánost
végezték ki, akik az eszéki várból szöktek meg. A hajnali órákban az
aradi vár sáncárkában lőtték agyon Kiss Ernő altábornagyot, Dessewffy
Arisztid és Schweidel József vezérőrnagyokat, valamint Lázár Vilmos
ezredest. Néhány órával később pedig a honvédsereg kilenc tábornokát
vezették bitófa alá. A sort az osztrák Poeltenberg Ernő nyitotta meg. A
birodalmi német arisztokráciát képviselte gróf Leiningen-Westerburg
Károly, a hazai német polgárságot Láhner György és Aulich Lajos. A
horvátok és szerbek többsége a magyar szabadságharc ellen harcolt; a
kevés számú kivételt képviselte a szerb Damjanich János, a veretlen
hadvezér, s a horvát tiszt, Knézić Károly, akinek egyik testvére az
észak-itáliai cs. kir. hadsereg soraiban harcolva esett el 1848 nyarán,
másik testvére pedig 1849 májusában, a budai várőrségben harcolt a
honvédsereg ellen. A polgári átalakulást vezető középnemességet
képviselte a mérnökkari tiszt, Török Ignác és a lovassági parancsnok,
Nagysándor József. Magyar arisztokrata volt gróf Vécsey Károly, noha
szívesebben írt és beszélt németül, mint magyarul. A kivégzettek között
volt tehát gróf és polgár, horvát és szerb határőrcsalád sarja,
birodalmi német és hazai örmény. Volt olyan, akit családi kötelékei,
olyan, akit alakulata vagy csak egyszerűen vagyoni és társadalmi
helyzete kapcsolt a magyar ügyhöz. De mindannyian úgy gondolták, hogy
ha egyszer az uralkodó parancsára letették az esküt a magyar
alkotmányra, akkor ezt az alkotmányt védeniük kellett – magával az
uralkodóval szemben is. Voltak köztük, akik a határról fordultak
vissza, mint a kitűnő huszártiszt és hadtestparancsnok Dessewffy
Arisztid, vagy a honvédség utászkarának egyik megszervezője, Lázár
Vilmos. A politikai vezetők közül Csány László minisztert és Perényi
Zsigmond felsőházi elnököt végezték ki.
Október 6. ettől kezdve a magyar nemzet gyásznapja.
Már régóta terveztem, hogy veszek süthető gyurmákat és alkotok. Nos, erre végül ma került sor. Három pár pici fülbevaló el is készült osztálytársaknak, persze még tele hibákkal, de legalább tudom, hogy legközelebb mit kell másként csinálnom. Nagyon jól elszórakozik az ember lánya az ilyesmivel.
Bármennyire is ellenkeztem, vége lett a nyárnak. Az első iskolai hét elteltével pedig határozottan tudom állítani, hogy nem volt alaptalan az ellenkezésem. Mik történtek? 2 órával kevesebb van idén, mint tavaly volt, de így is nagyon unom már a végére. Jött egy új némettanár. Sajnos angol nem, pedig reménykedtem, hogy a negyedik évben tanulni is fogunk valamit. De így semmi esély. Nahde sebaj. Valószínüleg úgysem fogok angolból érettségizni. Nem mintha jelenleg lehetne tudni, hogy egyáltalán milyen lesz az érettségi. Naponta újabb és újabb verziók látnak napvilágot. Júniusig még el is törölhetik. Sőt, már hétfőig is. Románia a lehetőségek országa, ugyebár. Nahmindegy.
Éjszaka azt álmodtam, hogy hirtelen kitört a háború és hiába mindenféle rejtőzködésemnek (egy takaró alá bújtam egy domboldalon. éljen a kreativitás.), úgyis megtaláltak és lelőttek. Aztán felébredtem és rájöttem, hogy már negyed nyolc van. Ha már lőnek, lőjjenek időben.
Júniusig hátha megkötik a békét és véget ér a háború.
Nagy nap a mai. Megtaláltam ugyanis az alteregom! :D Ő az:
Igen, ő Gombóc Artúr. Aki szereti a a töltött csokoládét, a töltetlen csokoládét, a kerek csokoládét, a szögletes csokoládét, a lyukas csokoládét...
Egyetlen különbség köztünk, hogy én nem vagyok kék. De ezen bármikor lehet segíteni.
U.I.: És ez az egész úgy kezdődött, hogy olvastam a Hannibalt reggelizés közben és megjelent benne egy Gombóc nevű szereplő, mire én rögtön beleszerettem ebbe a névbe, átvettem a Veréb mellé, mint vezetéknevet, aztán meg leesett, hogy Gombóc Artúr rokona lettem. Még egy kis időnek elkellett telnie (meg egy kis guglizásnak), amíg az is leesett, hogy bizony mi tényleg rokonok vagyunk...
Gombostűre szúrva szépen,
Ezernyi színes pillanat.
Az idő, ha megdermed a képen,
Az öröm talán ittmarad.
Ha már Ákos, akkor elnyaffogok azon még egy darabig, hogy 30-án lesz Kézdivásárhelyen ingyenes koncertje, én meg nem tudok elmenni rá. Lehet, hogy aznap már itthon leszünk, de túl messze van... Szóval még mindig nem fogom látni élőben. Pedig mostmár szép lassan kizárólag őt hallgatom.
Egyébként pedig vasárnap indulunk a tengerre. Zoli már teljesen be van zsongva, engem viszont még nem ért el ez a bekattant állapot. Persze, örülök, hogy megyünk, csak nem úgy jött össze ez az egész, ahogy én azt szeretném. Hozzá kéne ehhez szokjak... Meg egyébként is, én a hülye motion sicknessemmel valamiért nem lelkesedek azért, hogy 16 órát fogunk vonatozni. És lemegyünk a kiflibe. Hát ezért sem vagyok oda - hogy finoman fejezzem ki magam. De amikor majd a habokon ringatózva fogjuk bámulni a csillagokat, akkor asszem megfelelőképp bezsongott állapotba kerülök. :)
Addigis próbálom megszelidíteni photoshopot, amolyan kishercegesen. Lassan, de biztosan összebarátkozunk. Aztán reszkessen a világ attól az avatar- és háttérkép mennyiségtől, amit én a fejére zúdítok! :>
Meg kéne közben román kötelezőkkel bajlódni. Őket nem szelidítem, velük határozottan haragban vagyok. Még van nyolc darab, aminek le kell írnom a tartalmát és a szereplőjellemzést. Tenger után Zoli még egy hétig szabadságon lesz, akkor ne is kerüljenek a szemem elé a kötelezők, de későbbre sem hagyhatom, mert akkor megnyitják a purgatórium kapuit... Jobban nem-várni nehéz lehet. Néhány emberért azért mégis... de borzalmas lesz, tudomám. Erre pedig Fodor Ákos poétabácsi ezt mondaná:
24 napja kóricálok a nagyvilágban. Múlt hét kedden elméletileg hazajöttem, gyakorlatilag mindenhol voltam, csak itthon nem. Volt itt Pest, Pomáz, Gárdony, Tábor, Kaposvár, Mór, Székesfehérvár, aztán itthon kocsikázás olyan helyeken, amiket eddigis ismertem, de valahogy mégsem. Batman-kastély meg hasonlók. És most hétvégén Bucsinozás családostul. Aztán ma Tanja a szülei után buszozott Brassóba, még megnézik Dévát meg Törcsvárat, és mennek haza. Én pedig tényleg hazaköltöztem. Merthogy amikor hazaértünk Mórról, Pincsihez cuccoltam fel, aztán azóta is hordom lefele a dolgokat, amikor épp erre járok. Az utolsó adag az ágyamon hever jelenleg.
Megvolt az ötödik Tábor. Az 5., ami az ötödik a sorban. Az V., ami a negyedik után következik és a hatodik előtt áll. Igen, megártott Monthy Python, ez van. A lényeg viszont az, hogy valószinüleg ez volt az utolsó is számomra. Tehát: az V., ami a negyedik után következik és ami után nem jön a hatodik. El se tudom képzelni a nyaramat enélkül. És igazából nem is nagyon akarom. Lesznek helyette vizsgák, meg idegeskedés, hogy vajon felvettek-e oda. De jelenleg nem akarok még ezzel foglalkozni. Inkább nézek táboros képeket, hátha egyszer sikerül egy kisebb csokrot gyűjtenem belőlük, amiket aztán egy bloghoz tartozó galériába kipakolok. Mert az nekem jó.
A helyzet az, hogy jó végre itthon. Táborban is hasonlóképp vélekedtem erről. Tudják is ezt páran. De azért a Tábor az még mindig ugyanolyan varázslatos hely. És lehetetlen, hogy ne hiányozzanak az emberek meg az egész mindenség. Meredisszel az utolsó pillanatig prünnyögtünk. A kis vajszivű zöldek. :o)
Igazából azt sajnálom a legjobban, hogy hiába egyeztem olyan jól sok táborossal a tiz nap alatt, ezentúl se fogok gyakrabban ráköszönni az emberekre. Mégmindig leginkább rejtőzködő üzemmódban létezek majd msn-en. Nem fogom majd gyakrabban felkeresni azokat az embereket, akik egyébként nagyon hiányoznak. Lehet, hogy ez gyógyítható, de igazából nem sok esélyt látok rá. Ettől függetlenül a lepény él és virul, és minden Táboros tudja meg itt és most, hogy nagyon jó volt köztetek, a szervezőknek meg hálás köszönet, hogy minden idegszálukat ránkáldozták! :)
U.I.: ha nem keresnélek meg msn-en, akkor azt egyféleképp lehet orvosolni. Sokáig lesben állsz, aztán amikor egyszercsak megjelenek végre onlányként - nah akkor gyorsan rámköszönsz. Mert ha nem köszönsz rám, akkor azt kezdem gyanítani, hogy vagy mindenki ebben a antiköszönéskórban szenved, vagy én már kevésbé hiányzom.
U.I.2: én lettem idén a Bagolykő Heath Ledger-je! :) Az utolsó tábortüzezésnél a Rabbot-féle dal rólam szóló szakasza pedig így szól:
Keating új arcot mutatott,
Jokerként legyilkolgatott.
Drága hippink mi lett véled?
A peace-elés őrültté tett?
...avagy elcsórtam Remustól egy ilyen lopkodós blogdolgot. A lényeg: le kell írnod azokat a dalokat, amelyek az adott hangulataidat
jellemzik, ilyen szempontból a kedvenceid, vagy éppen egy érzést
végtelenül kifejeznek számodra! Amelyiket tudod, linkeld is, hogy hallgatható legyen valamilyen formában!
A lista folyamatosan bővül. Addig meg serényen lopkodjátok ám!
A következő verset mindenkinek ajánlom, mert szerintem bárki találhat benne támaszt. Ezért szeretem a költészetet. Ugyanazokban a sorokban minden egyes ember más üzenetet fedez fel. Olyan, hogy "jé, ezt rólam, nekem, értem írták!".
Dsida Jenő: Tekintet nélkül
Be kell látnunk:
Ha kérdeznek, becsületesen
felelni kell.
A harcot becsületesen
fel kell venni,
az úton becsületesen
végig kell menni,
a szerepet becsületesen
el kell játszani,
keményen és tekintet nélkül.
A kapuk mögül ebek vicsorognak,
az ablakokból kiköpdösnek
és röhögnek.
Száz közbiztonsági gócpont
adja ki az elfogatási parancsot.
Kemény tárgyak zuhognak a fejünkhöz,
súlyos, vérező kövek,
de néha röppen sóhaj is,
szeretet is, rózsa is.
És este a tűzhely mellett,
vagy szuronyos zsandárok között
hátrakötött kézzel,
mégis mondogatni kell
a fellebbezhetetlen,
sziklakemény,
erősítő,
vigasztaló
igét:
Krisztusnak és Pilátusnak,
farizeusoknak és vámosoknak,
zsidóknak és rómaiaknak
egyformán szolgálni
nem lehet.
Borzalmas vagyok. Három napig írok egy szerencsétlen bejegyzést, folyton csak piszkozatként mentem el, aztán egyszer (most) olyankor ragadok blogpennát, amikor időm is van, erre meg fogom magam és az addigit kitörlöm. Egyébként meg úgysem volt benne semmi érdemleges. Megtörtént az évzárás. Az eredmény jobb lett, mint eddig (9,83), de még mindig nem tökéletes. A maximalizmusban az a rossz, hogy még a nagyonjónak sem tud igazán örülni az ember lánya. Az idei év egyáltalán nem volt unalmas, sőt. De nem kérnék belőle többet. Jó most a vakáció. Csak ne lennék ennyire dög. De tervbe van véve mindenféle finomság, rándulás ide-oda, meg egyébként sincs panaszra okom. Ha mégis panaszkodnék, akkor csak zsémbelődhetnékem van, és olyankor úgysem számít, hogy miket morgok az orrom alatt.
Mostis ez a helyzet állt elő. Inkább megyek és kezdek magammal valamit, mert utálok unatkozni. Főleg, hogyha ezernyi dolgom lenne.
Inkább jöjjön egy kis HetiHetes, jobban felráz, mintha benyúlnék oda, ahova kisverebeknek nemszabad. :P
Nem épp beszámoló, hanem impresszió, amit a suliújságba írtam, de voilá.
Amint az angol
főváros utcáit rójuk, minduntalan azt tapasztaljuk, hogy az ellentétek
birodalmában járunk. A modern üzletnegyed futurisztikus épületei, a Tojásként
ismert valóban tojás-alakú üvegtorony mellett váratlanul egy középkori
várfallal találjuk szembe magunkat. Egy utca balra, majd még néhány jobbra és
azon az úton haladunk végig, ahova az első Londont célzó bomba zuhant le a II.
Világháború alatt. A levegőben érezni lehet a múltat, a szűk sikátorok,
macskaköves utcácskák, a füstös, zajos pubok az arrajárót több száz évvel
visszarepítik az időben. De az időutazás nem tarthat sokáig, mert a következő
utca két oldalán számtalan modern bolt, bank, gyorsbüfé, vendéglő, irodaház néz
velünk szembe. Előttük pedig a világ minden tájáról ideérkezett emberek sietnek
el; minden lépésnél egy újabb nyelv foszlányai jutnak el a fülünkhöz. Különös
művészlelkek, ijesztő alakok, elegáns üzletemberek, rongyos koldusok tolakodnak
fel a buszokra, özönlenek le a földalattikba, szaladnak át a piroson. Mindenki
céltudatosan, a többiekről tudomást sem véve halad a maga útján.
Egy
kicsit kilépve ebből a hangyabolyból, hátrahúzódva az árnyékba, onnan
végignézve a tömegen, egy szó jut eszünkbe: színkavalkád. A szó minden
lehetséges értelmében.
Nem értenek. Sokan nem. Akiknek kellene érteniük. "Odaátról", meg innen. Nem tudom, hogyan magyarázzam, hogyan fordítsam feléjük a tükröt, hogy lássák. Verset akartam mára (azaz még tegnapra) beblogolni, de aztán Lámánál találkoztam ugyanazzal a verssel. Elmondhatatlanul örültem neki. De... elmondani kéne, újból. El akarom mondani. Rímekkel, prózában, nem számít. De aztán nekikeseredek. Ha József Attilát, Juhász Gyulát nem értik, engem hogy értenének?...
2009. június 5., péntek 09-06-05 01:51
Vannak olyan dolgok, amik napokon, heteken keresztül ott vannak az emberben, de csak az érzés van meg nekünk. Aztán jön egy Fodor Ákos, akinél ott vannak a szavak is. Ilyenkor mondjuk azt, hogy "pont erre gondoltam!"...
Minden megérint.
- Úgy látszik: sose nő be
a szívem lágya.
